Ugrás a fő tartalomra
A Bosch Magyarországon
A vállalat története

Globális lépések 1906–1925

A Bosch amerikai értékesítési irodája New York-ban, 1908 körül.

A szárnyaló vállalat globális, csillagászati felemelkedését az első világháború jelentősen visszavetette, ami után a Bosch csak átalakulással és az innováció ösztönzésével tudott fennmaradni.

A Bosch New York-i gyárának címpecsétje 1947-ből.

Túl az óceánon – Indulás az Egyesült Államokban

Minden egy amerikai újságokban megjelent hirdetéssel kezdődött, amely a mágneses gyújtásrendszer reklámozta. A hirdetés nyomán 1906-ban egymillió dollár értékű rendelést adtak a Bosch részére, ami egy éven belül megduplázódott. Az amerikai üzlet annyira sikeres lett, hogy 1912-ben a Bosch sikertermékét saját gyárában kezdte előállítani, amely a Massachusetts állambeli Springfieldben épült fel.

A Bosch mágneses gyújtórendszere végre Amerikába is megérkezett. Ez az az 1906-os hirdetés, amely elindította a Bosch kereskedelmi sikerét.
A Bosch mágneses gyújtórendszere végre Amerikába is megérkezett. Ez az az 1906-os hirdetés, amely elindította a Bosch kereskedelmi sikerét.
A Bosch amerikai értékesítési irodája New York-ban, 1908 körül. A már meglévő chicagói gyár mellett két másik is épült, az egyik 1909-ben San Franciscó-ban, majd egy másik 1910-ben Detroitban.
A Bosch amerikai értékesítési irodája New York-ban, 1908 körül. A már meglévő chicagói gyár mellett két másik is épült, az egyik 1909-ben San Franciscó-ban, majd egy másik 1910-ben Detroitban.
/

88 százalék – a globalizáció eredménye

Nagyjából 1910-re a Bosch minden kontinensen jelen volt. Az Egyesült Királyságban az autók több mint 90%-ában Bosch mágneses indítórendszer működött.
Nagyjából 1910-re a Bosch minden kontinensen jelen volt. Az Egyesült Királyságban az autók több mint 90%-ában Bosch mágneses indítórendszer működött.

Az Egyesült Államok mellett a Bosch a világ többi piacát is megcélozta. Az 1906-ban megnyílt dél-afrikai, az 1907-től üzemelő ausztrál, az 1908-ban létesített argentin, az 1909-ben bejegyzett kínai, végül az 1911-ben elindított japán értékesítési irodákkal a Bosch már minden kontinensen képviseltette magát. 1913-ra a Németországon kívüli üzletek adták a vállalat forgalmának 88%-át.

Új termékek – lámpák, generátorok és önindítók

Mivel az autók mindennapi használati tárggyá válása és a sebességük növekedése miatt azok biztonságát is javítani kellett, a Bosch 1913-ban és 1914-ben megfelelő termékekkel válaszolt erre a kihívásra. Emellett a „Bosch lámpa” – amely egy az éjszakai vezetés biztonságát növelő első fényszórókból, egy generátorból, egy feszültségszabályozóból és az akkumulátorból, az önindítóból álló elektromos lámparendszer volt, megbízhatóbbá tette a járműveket.

Az utolsó orosz cár Delaunay-Belleville típusú autóján szintén Bosch lámpák és gyújtásrendszer, valamint elektromos önindító működött.
Az utolsó orosz cár Delaunay-Belleville típusú autóján szintén Bosch lámpák és gyújtásrendszer, valamint elektromos önindító működött.
A Bosch autóipari fényrendszere egy Mercedes 10/25 HP autón generátorral, első fényszórókkal és regulátorral (1913 körül).
A Bosch autóipari fényrendszere egy Mercedes 10/25 HP autón generátorral, első fényszórókkal és regulátorral (1913 körül).
/
Első világháborús német katonákat ábrázoló rajz.

A katasztrófa – Az első világháború

A háború 1914-es kitörése után a megpróbáltatások enyhítésére a Bosch azonnal felállított egy kórházat abban a csarnokban, amelyet eredetileg első fényszórók gyártására építettek.
A háború 1914-es kitörése után a megpróbáltatások enyhítésére a Bosch azonnal felállított egy kórházat abban a csarnokban, amelyet eredetileg első fényszórók gyártására építettek.

Az első világháború 1914-es kitörése után a külföldi piacok egy csapásra eltűntek, a kutatás és fejlesztés megszakadt, a gyártósorokat pedig fegyverek gyártására alakították át. A mágneses gyújtás helyett a Bosch gyáraiban gránát-robbanófejek készültek. A munkások mintegy felét behívták katonai szolgálatra, munkájukat nők vették át. A besorozottak közül 453-an nem tértek vissza a háborúból.

Bosch embléma

Az új embléma vázlata (1918)

Az új globális márka

Az első világháború alatt az értékesítési irodákat és a védjegyeket az állam kisajátította. Azonban a kivásárolt amerikai Bosch-vállalat továbbra is használta a jól ismert Bosch védjegyeket a hirdetéseiben. A félreértések elkerülése végett Gottlob Honold, a fő innovátor 1918-ban gyorsan tervezett egy új emblémát, amely egy körbe foglalt horgonyt ábrázolt. Ez az embléma a mai napig elválaszthatatlanul egybefonódik a Bosch nevével.

Fénykép: Az új embléma vázlata (1918)

Új kezdet – minden ellenállással szemben

A háborút követően, 1917-ben, az új nevet kapott Robert Bosch AG hatalmas kihívással nézett szembe. A világpiacra történő visszatérést az időközben megnövekedett konkurencia nehezítette meg, szabadalmait pedig visszavonták. De feladásról szó sem volt. A régi kapcsolatokat felfrissítették, és közben új piacok nyíltak meg. Ugyanakkor a vállalat fő erősségére koncentrált – az innovációra.

A feuerbachi lámpagyárban az 1920-as években teljes kapacitással zajlott a tesztelés, hogy felzárkózzanak azokhoz a technikai fejlesztésekhez, amelyekből a vállalat a háború miatt kimaradt.
A feuerbachi lámpagyárban az 1920-as években teljes kapacitással zajlott a tesztelés, hogy felzárkózzanak azokhoz a technikai fejlesztésekhez, amelyekből a vállalat a háború miatt kimaradt.
Régi múltra visszatekintő svéd partnerével, Fritz Egnell-lel a Bosch 1921-ben megalapította a svédországi AB Robo vállalatot, amelynek feladata a Bosch-termékek skandináv országokban történő értékesítése volt.

Új autóipari kiegészítők – az ablaktörlő és a kürt

A háború miatt félbeszakadt tevékenységeket most újrakezdték. A Bosch kutatóit és fejlesztőit az egyre zsúfoltabbá váló utakon való közlekedés biztonsága hajtotta előre. Motor- és kerékpárlámpák, a tülkölő Bosch kürt, az ablaktörlők és az akkumulátorról működtetett gyújtás mind 1926-ban került a termékportfólióba.

Tökéletes esztétika a tervezőrészlegtől, és még hangos is – a Bosch-kürt (1921)
Tökéletes esztétika a tervezőrészlegtől, és még hangos is – a Bosch-kürt (1921)
Miután a Bosch világításrendszer sikeresen elterjedt az autók használata révén, az 1920-as évek elején a vállalat megcélozta azt a piacot is, amelyen olyan motorkerékpárok közlekedtek, mint például ez az indiai márka 1921-ből.

Az esőben való látás létfontosságú biztonsági óvintézkedés volt. A Bosch erről ablaktörlői segítségével 1926 óta gondoskodik.
Az esőben való látás létfontosságú biztonsági óvintézkedés volt. A Bosch erről ablaktörlői segítségével 1926 óta gondoskodik.
/

Bosch Car Service

A Bosch szervizlámpa a műhely ismertetőjelévé vált.

Normalizált ügyfélszolgálat mindenütt

Az egy szabvány szerint működő független szerelő- és beszerelő műhelyek hálózata nem volt újdonság. Ez Amerikában már a háború előtt létezett. 1921-ben a Bosch Németországon kívül útjára indította a „Bosch Car Service” garázsokat, és olyan gyorsan sikerre vitte azokat, hogy 1930-ra 70 országban már 2750 műhely működött. Ezek a műhelyek terjesztették el a Bosch nevét az egész világon.

Fénykép: A Bosch szervizlámpa a műhely megkülönböztető jegyévé vált.

Folyamatos üzemű szállítószalagok – Szerelőszalagos gyártás

Egyre világosabb lett, hogy a konkurencia szintén képes a Bosch minőség előállítására, ugyanakkor ezt gyorsabban és olcsóbban teszi. Ennek egyik oka az összeszerelő szalagok bevezetése volt, amelyeket 1925-től a Bosch is elkezdett fokozatosan bevezetni. Míg egy teljes mágneses indítórendszer elkészítése eddig 50 napot vett igénybe, az összeszerelő gyártósorok ezt az időt csupán öt napra csökkentették.

Első fényszórók gyártása a Boschnál az összeszerelő gyártósorok bevezetése előtt (1925).
Első fényszórók gyártása a Boschnál az összeszerelő gyártósorok bevezetése előtt (1925).
Első fényszórók gyártása a Boschnál az összeszerelő gyártósorok bevezetése után (1926).
Első fényszórók gyártása a Boschnál az összeszerelő gyártósorok bevezetése után (1926).
/