|
|
 |
Letöltések: |
|
|
A gépkocsik menetbiztonságáért felelős egyik fontos rendszer évfordulóját
ünnepelhetjük: 25 éve jelent meg az ABS blokkolásgátló rendszer. Nagy
létszámú mérnökcsapat fejlesztette és tesztelte hosszú éveken át ezt a
fékerőszabályzó rendszert. A berendezés megjelenéséig az ABS nélküli
gépkocsik a teljes fékezések során gyakorlatilag irányíthatalanná váltak,
miközben a gumiabroncsok is jelentős mértékben károsodtak. A Bosch által
1978-tól világszerte elsőként gyártott rendszer megakadályozta a kerekek
blokkolását – a jármű fékezéskor stabil maradt, a vezető pedig ki tudta
kerülni az akadályt. Kiegészítésképpen az esetek többségében a fékút
csökkenésére is számíani lehetett. Az egyre nagyobb számban beépített ABS
tehát fokozott biztonságot jelentett a közutakon.
ABS – a hosszú
út egy régi ötlet gyakorlatba való átültetéséig
Már a huszadik
század elejétől voltak elképzelesek arra nézve, hogyan lehetne
megakadályozni a gépkocsik, a síneken közlekedő járművek és a repülőgépek
kerekeinek blokkolását. Maga a Bosch már 1936-ban bejegyeztetett egy
szabadalmat amely a “Járművek kerekeinek blokkolásig való fékezését
megakadályozó berendezés”-re vonatkozott. Minden korai berendezés közös
jellemzője azonban, hogy a bonyolult felépítés miatt a meghibásodásokra
hajlamos volt – emellett a szabályzás túlságosan lassan működött. Csak a
digitális technikának a hetvenes években való megjelenésével vált lehetővé
a gépkocsikban is biztonságosan alkalmazható ABS-ek megvalósítása.
A
Bosch leányvállalataként működő Teldix cégnél 1964-ben kezdődtek meg a
fejlesztési munkák – s a mérnökök két évvel később már eredményesen tudták
csökkenteni a kísérleti járműveken elérhető féktávolságokat. A fékezés
során gépkocsik megőrizték kormányozhatóságukat, illetve kanyarmenetben a
stabilitásukat. Ezekre az eredményekre alapozva fejlesztettek ki a mérnökök
egy olyan rendszert, amelynél a szabályozási funkciókat már teljes
mértékben elektronikus úton valósították meg. Napjaink szinte minden
korszerű ABS rendszere ennek az új, ABS 1-nek nevezett berendezésnek a
mintájára épül fel. A szériabeépítésre azonban ezek a korai berendezések
még alkalmatlanok voltak – ennek magyarázata a pontosan 1000 darab analóg
alkatrész és az alkalmazott biztonsági kapcsolások korlátozott
megbízhatósága volt. A berendezést tehát tovább kellett tökéletesíteni. A
digitális technika és az integrált áramkörök megjelenésével végül sikerült
a beépített alkatrészek számát 140-re leszorítani. A tizennégy hosszú évig
tartó fejlesztőmunka végül 1978-ra meghozta gyümölcsét: megkezdődhetett az
ABS 2-nek nevezett rendszer sorozatgyártása, amely először az S-osztályú
Mercedes-ben, majd rögtön utána a 7-es sorozatú BMW-ben
debütált.
ABS – felépítés és működési elv
Az ABS
rendszer központi alkotóeleme – akárcsak napjainkban – a hidroaggregát
volt. A gépkocsi minden kerekénél elhelyeztek egy-egy fordulatszámadót,
amelyek a kerék forgási sebeségét mérték. Ezt az információt dolgozta fel
egy vezérlőegység, amely a számítások végeredménye alapján tudta
megfelelően vezérelni a mágnesszelepeket. Amennyiben fennállt valamelyik
kerék blokkolásának veszélye, a rendszer mindaddig csökkentette a
féknyomást az adott kerékben, míg megszűnt a kerék blokkolási tendenciája.
Amennyiben a kerék újra szabadon kezdett forogni, a berendezés újra
lehetővé tette a féknyomás növekedését. Ez a le-fel irányú szabályzás
mindaddig tartott, míg a vezető el nem engedte a fékpedált, vagy meg nem
szűnt a kerék blokkolási hajlama – például a jobb tapadású útfelületen való
haladás miatt. A fékpedál eközben – a rendszer működéséből kifolyólag –
folyamatosan pulzált.
ABS – a rendszer továbbfejlesztése és a
funkciók bővítése
Az ezt követő években a mérnökök a berendezés
egyszerűsítésére fektették a hangsúlyt. 1989-ben a Bosch mérnökeinek
sikerült a már hibridáramkörökből álló vezérlőegységet közvetlenül a
hidroaggregátra építeniük. Elmaradhatott a hidroaggregát és a vezérlőegység
közötti kábelköteg, valamint annak csatlakozói (kizárva ezzel a
rendszerhibák egy részét), ezzel egyidőben lényegesen csökkent az így
létrehozott ABS 2E berendezés tömege is. Új mágnesszelepek bevezetésével
1993-ban a Bosch fejlesztői létrehozták az 5.0-ás generációt, majd a
következő években az 5.3-as, illetve 5.7-es verziókat. A fő változás újra a
lényeges mértékben csökkentett tömeg, valamint további funkciók
megjelenése, mint pédául az elektronikus fékerőelosztás, amely attól kezdve
kiváltotta a hátsó tengelyre szerelt mechanikus fékerőkorlátozó
berendezéseket.
Végezetül 2001-ben hozta létre a Bosch az ABS 8-at,
a jelenleg legkorszerűbb generációt. Moduláris felépítésű, így a különböző
kiépítettséi fokú (ABS, ASR vagy ESP) fékerőszabályozó rendszerek nagyon
hasonló módon állíthatók elő. A fejlesztés és a gyártás során kialakuló
szinergikus hatás ezen a módon sokkal könnyebben kiaknázható. Minden, a
Bosch által jelenleg előállított rendszer egy olyan világméretű hálózatban
készül, amelyet azonos minőségi előírások alapján működő gyáregységek
alkotnak. Ennek köszönhetően a legtöbb ABS rendszer lehetőleg az adott
járműgyártó régiójában hagyja el a gyártósort, legyen az Németországban,
Franciaországban, az Egyesült Államokban, Koreában vagy akár
Japánban.
A technika fejlődésével párhuzamosan bővült a
megvalósítható funkciók kínálata is. Így 1987-be az ABS-re alapozva hozta
létre elsőként a Bosch a személygépkocsiba szerelhető kipörgésgátlót, amely
megakadályozza a kerekek kipörgését, az autó így csúszós talajon könnyebben
gyorsítható. Nagy sebességű kanyarmentben is megnöveli a gépkocsi
stabilitását, mivel ilyenkor csökkenti a motor nyomatékát. Az elektronikus
stabilizáló programot (ESP), mint azidőtájt a legösszetettebb fékszabályozó
rendszert a Bosch cég 1995-ben világelsőként dobta piacra. Ez a berendezés
már nem csak a fékezés vagy a gyorsítás során, hanem minden menethelyzetben
fokozza a gépkocsi stabilitását. Amennyiben fennáll a gépkocsi
kisodródásának veszélye, az ESP lecsökkenti a motorteljesítményt és
kiegészítésképpen egymástól függetlenül fékezi az egyes kerekeket –
lényeges mértékben növelve ezzel a menetbiztonságot.
ABS –
különleges kiegészítőből alapfelszerelés
A műszaki haladás oda
vezetett, hogy a sorozatgyártás beindítása óta az ABS egyre nagyobb számú
gépkocsiban szolgálja a biztonságot. A nyolcvanas években még csak lassan
emelkedett az évi eladott darabszám, a Bosch 1986-ban szállította le az
egymilliomodik ABS rendszert a járműgyártóknak. A kilencvenes években aztán
elkezdődött a rendszer elterjedése a közép- és kompakt gépkocsiosztályban
is. Az évről évre növekedő darabszámnak köszönhetően 1999-re egyedül a
Bosch által összesen addig eladott ABS-k száma elérte az 50 milliót.
Rövidesen elérkezik az az idő, amikor – legalábbis Európában – egyetlen ABS
nélküli autó sem hagyja el a gyártósorokat – az európai autógyártók
szövetsége önként vállalt kötelezettséget arra, hogy a 2004-es év közepétől
minden Európában eladott újautóban szériafelszerelés lesz ez a biztonsági
berendezés.
A Bosch ABS 25 éve – a fejlesztés
mérföldkövei
1936: A Bosch bejegyezteti a “Járművek
kerekeinek blokkolásig való fékezését megakadályozó berendezés”
szabadalmát
1970: Az ABS 1 prototípusa teljesíti az összes
elvárt funkciót, noha a berendezés megbízhatósága még nem
kielégítő
1978: Megkezdődik az első ABS 2 sorozatgyártása,
először a Mercedes, majd rövidesen a BMW
számára
1981: Leszállítják a százezredik
ABS-t Időközben megjelenik a haszongépjármű
ABS
1985: Először építenek be Bosch ABS-t az Egyesült
Államok számára gyártott gépkocsikba
1986: Leszállítják az
egymilliomodik ABS-t
1987: Megkezdődik az személygépkocsi
ASR sorozatgyártása
1989: Az ABS 2E rendszerrel kezdődően
először építik a vezérlőegységet közvetlenül a
hidroaggregátra
1992: 10 millió Bosch ABS a
piacon
1993: Megkezdődik az ABS 5.0
gyártása
1995: Megkezdődik az ABS 5.3 sorozatgyártása
(mikrohibrid-technikával előállított, ráépített
vezérlőegységgel) Megkezdődik az ESP (elektronikus stabilizáló program)
sorozatgyártása
1998: A Bosch elkezdi az ABS 5.7
gyártását
1990: 50 millió Bosch
ABS
2001: Az ABS 8 Bosch blokkolásgátló sorozatgyártásának
beindítása
2003: 25 éve sorozatban gyártott termék az
ABS
2003-08-21
*) A JPEG-képek az egérrel történő rákattintás utan megnyílnak a böngészőben. Ezután a jobb egergombbal aktiválható legördülő menüben a "save picture as" opcióval tölhetők le a winchesterre.
|
|
 |
 |
|