Sajtóinformáció

Szolgáltatások

További sajtóinformációk

Cégbemutató

 További sajtóoldalak

Gazdaság
Gépjármű-felszerelések, -diagnosztika
Biztonságtechnika
Elektromos kéziszerszámok
Fűtéstechnika
Automatizálás
Csomagolástechnika

 

Letöltések:

Jól indult az új üzleti év
A 2009-es évet követően a Bosch komoly fellendülést vár
Fehrenbach: 2010-ben már pozitív lesz az egyenleg


  • Az Ázsia / Csendes-óceáni térség keresletnövelő hatása

  • A megújuló energiaforrások terén jelentős növekedés várható 2010-ben

  • A nehéz körülmények ellenére megmaradt az innováció központi szerepe


Stuttgart. A Bosch csoport jól indította az aktuális üzleti évet, és szándéka szerint ebben az esztendőben behozza majd az árbevétel 2009. évi visszaesésének nagy részét. A Stuttgartban tartott éves sajtótájékoztatón Franz Fehrenbach, a Bosch igazgatótanácsának elnöke így fogalmazott: „Terveink szerint 2010-ben már pozitív lesz az egyenleg”. Elmondta, hogy valamennyi térségben egyértelmű jelei vannak a fellendülésnek, a kínai és indiai piacok pedig különösen erős keresletnövelő hatást generálnak. Az idei első negyedévben a Bosch csoport árbevétele nagyjából 25 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. A 2009-es első negyedév azonban a tavalyi válságév legmélyebb pontja volt, így a jelenlegi árbevétel még mindig lényegesen elmarad a 2007. évi szinttől. A folyó üzleti évben az árbevétel várhatóan több mint 10 százalékkal növekszik majd és eléri a 42 milliárd eurót. A gépjárművek iránti kereslet – elsősorban Európán kívüli – növekedése miatt ehhez a növekedéshez a gépjármű-technológia járul majd hozzá leginkább. Fehrenbach azonban arra figyelmeztetett, hogy a fellendülést nem szabad „magától értetődőnek” tekinteni. Rámutatott arra, hogy a válság eredményeként kiderült a Bosch térvesztése a termelékenység tekintetében. Ezért fontos feladat most lefektetni a jövő alapjait és nem elodázni a szükséges szerkezeti intézkedések megtételét.

A stabil pénzügyi alap biztosított
A tavalyi év globális gazdasági válsága a Bosch csoport üzleti fejlődésére is kihatással volt. Az árbevétel 15 százalékkal esett vissza 38,2 milliárd euróra. Az adózás előtti eredmény – a 2008-as évben elért 940 millió euró nyereség után – így évtizedek óta először volt negatív: mínusz 1,2 milliárd euró. Az árbevétel jelentős zuhanása mellett a veszteség fő okát a szerkezetátalakítással kapcsolatban a nagy összegű céltartalék-képzés jelentette. A költségtakarékosságot és a likviditás biztosítását célzó szigorú intézkedések azt jelentették, hogy a Bosch csoport még a 2009-es válságévben is nagyon stabil pénzügyi alapra tudott támaszkodni. Valamennyi tőkeráfordítás és beszerzés finanszírozása az üzemi tevékenységekből történt. A stabil pénzügyi alapra további bizonyíték a 49 százalékos sajáttőke arány és a mintegy 500 millió eurós nettó vagyon.
Az alapcsapat megtartása

Annak ellenére, hogy csaknem az összes piacon jelentősen visszaesett az árbevétel, a Bosch csoport elhatározta, hogy megtartja az alapcsapatot. „Az elkövetkező évek során növekedést eredményezhet a szakképzett munkatársak révén a cégcsoportnál maradó know-how” – szögezte le Fehrenbach. A dolgozói létszám 11000 fővel (4 százalékkal) csökkent összesen mintegy 270000 főre. Ebben szerepet játszott egyes üzleti területek eladása is. Ezzel szemben viszont a gyakornokok száma változatlan maradt. A 2009-es válságévben a Bosch szerte a világon összesen 6500 gyakornoki helyet tartott fenn, vagyis sokkal több embert képzett, mint amennyire ténylegesen szüksége volt. Idén a Bosch összesen mintegy 3700 friss diplomást vesz majd fel, 500 főt Németországban, Indiában és Kínában pedig 1000 fő feletti létszámot.

2009 első negyedévében – amikor egyharmadával csökkent az árbevétel – a gépjármű-technológia üzletág érezte meg legjobban a világpiacokon uralkodó nehéz helyzetet. Az ezt követő fokozatos fellendülés nem tudta ellensúlyozni ezt a visszaesést. A Dízel Rendszerek divíziót különösen nagy csapás érte, hiszen nem csupán a haszongépjárművek piacán tapasztalható jelentős keresletcsökkenés hatásait, hanem a kisebb személyautók felé mutató tendencia következményeit is el kellett viselnie. Ebben a szegmensben a dízelautók aránya jelentősen alacsonyabb. Az árbevétel 21,7 milliárd eurós összege 18 százalékkal maradt el az előző évitől. Ennek következtében a gépjármű-technológia üzletág mintegy mínusz 500 millió eurós adózás előtti eredménnyel zárta az évet. A gazdasági fellendülés komoly mértéket mutat a gépjármű-technológia terén. Itt is komoly hajtóerőt jelent Ázsia, ahol ez az üzleti szektor az árbevétel 25 százalékát generálta tavaly. Az európai és észak-amerikai piacok fejleményei is bíztatóak ugyan, de ezek a piacok 2012 előtt aligha tudnak visszatérni a 2007. évi szintekre.

A gazdasági válság az ipari technológia üzleti szektort érintette legsúlyosabban. Ebben az üzleti szektorban a visszaesés legmélyebb pontja csak 2009 harmadik negyedévében következett be. Összességében az árbevétel 24 százalékkal, 5,1 milliárd euróra esett vissza. Az adózás előtti eredmény ugyanilyen lehangoló volt a maga mínusz 1,1 milliárd eurós végösszegével. Az egyik fontos okot a Hajtás- és Vezérléstechnológia divízió hirtelen üzleti visszaesése jelentette. Ahogy a gépipar egészében, nem csupán lényegesen kevesebb volt a megrendelés, hanem még a meglevő megrendeléseket is lemondták a vevők. Ősz óta a helyzet némileg normalizálódott, de a jelenlegi helyzet alapján legkorábban csak 2010 második felében lehet számottevő fellendülésre számítani. Ezzel ellentétben viszont a csomagológépek terén alig volt visszaesés. A fotovoltaikus termékeknél a 2009 második felében tapasztalható jelentős fellendülés nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a gyenge első két negyedévet és a napelemek komoly áresését.

Ezzel szemben a Fogyasztási cikkek és Épület-technológia üzleti szektorban csak mérsékelt visszaesés mutatkozott, az általánosan nehéz gazdasági helyzet ellenére. Az árbevétel 5 százalékkal, 11,3 milliárd euróra csökkent. A Termotechnika és a Háztartási készülékek divíziók töretlen fejlődést mutattak. Ezzel szemben viszont a kéziszerszámok piaca, különösen a profi szegmens, megérezte az általános gazdasági fejlemények hatását. A biztonsági rendszerek esetén főleg a komplett termékek üzletét érintette a válság. Összességében azonban a Fogyasztási cikkek és az Épület-technológia üzleti szektor 440 millió eurós adózás előtti nyereséggel tudta zárni a nehéz 2009-es esztendőt. A folyó üzleti évet tekintve jelentős javulás várható.

Az átfogó regionális jelenlét stabilizáló hatása
A Bosch csoport minden fontos piacon meglevő átfogó nemzetközi jelenléte különösen a 2009-es válságévben éreztette kedvező hatását, hiszen a vállalatcsoport így profitálhatott az Ázsia / Csendes-óceáni térségben már korán jelentkező fellendülésből. A Bosch csoport történetében először fordult elő az, hogy a teljes árbevétel 20 százaléka ebből a térségből származott. India mellett komoly felhajtóerőt jelentett Kína is, ami a vállalatcsoport legfontosabb külföldi – vagyis Németországon kívüli – piacai között az Egyesült Államok utáni második helyet foglalja el. Összességében az Ázsia / Csendes-óceáni térségben generált árbevétel az előző évihez képest 2 százalékkal (helyi valutákban mérve 6 százalékkal) esett vissza. Ebben döntő szerepet játszott a Japánban tapasztalható pangás. A Bosch tovább bővíti jelenlétét az Ázsia / Csendes-óceáni térségben: az idén két új központi irodaépületet fog megnyitni, az egyiket Szingapúrban, a másikat Sanghajban.

Bár a fellendülés 2009 második felében már Európában és az amerikai kontinensen is megindult, annak mértéke nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza az ezekben a térségekben az első két negyedév során elszenvedett veszteségeket. Ennek megfelelően az európai árbevétel 20 százalékkal (helyi valutákban mérve 18 százalékkal) esett vissza az előző évhez képest. A többi térségtől eltérően itt még nem annyira biztatóak az általános fejlemények, de fellendülés várható Közép- és Kelet-Európában is. Régióként Európa továbbra is kulcsfontosságú piac marad a Bosch csoport számára. A reutlingeni új félvezetőgyár és az arnstadti napelem gyártóüzem kibővítése (mindkettő Németországban) csak két példa az új európai üzemberuházásokra. Csupán ez a két, idén elinduló üzem összesen több mint egymilliárd eurós beruházást jelent.

Észak-Amerikában a 2009. évi árbevétel 11 százalékkal (az árfolyamhatások korrekciója után 13 százalékkal) esett vissza azt követően, hogy 2008-ban már drasztikus zuhanást mutatott az árbevétel. A rendkívül nehéz körülmények ellenére is sikerült jelentős szerkezetátalakítási intézkedéseket végrehajtani. Ily módon jó körülményeket sikerült teremteni a fellendüléshez, ami most kezd elindulni. Dél-Amerikában a 2009-es esztendő meredek 16 százalékos (helyi valutákban mérve 13 százalékos) visszaesést eredményezett az árbevételben. 2010-ben ebben a térségben is várható a fellendülés megindulása és fokozódó erősödése.

Nagyobb innovációs erő
A tavalyi nehéz körülmények ellenére a Bosch csoport fenntartotta innovációs tevékenységeit. A maga 3,6 milliárd (az előző évben 3,9 milliárd) eurós költségvetésével a kutatás-fejlesztés jelentős ráfordítási szintet képviselt. A mintegy 3800 szabadalmi bejelentés azt jelenti, hogy a vállalat munkanaponként átlagosan 15 szabadalmi bejelentést tett. A kutatás-fejlesztés terén a világban dolgozó munkatársak száma újabb ezer fővel nőtt, így a létszám most összesen 33000 fő. Az idén elindított innovációk között szerepel a világ legkisebb motorkerékpár ABS-e és a párhuzamos technológián alapuló első komoly hibrid-meghajtás. „Jelentős beruházásokat végzünk, legyen szó akár az elektromos hajtás fejlesztéséről, akár a megújuló energiaforrások hasznosításáról” – mondta Fehrenbach. Hozzátette, hogy minden egységnek feladata – függetlenül attól, hogy gépjárműveken, fűtési rendszereken vagy ipari technológiákon dolgozik-e – a meglevő rendszerek energiahatékonyságának továbbfejlesztése.

A Bosch csoport kutatás-fejlesztési beruházásai az ökológiai vonal további erősítését is szolgálják. A ráfordításoknak még ma is mintegy 45 százalékát szánják a környezetet és az erőforrásokat védő termékek fejlesztésére. Ezek a termékek pedig már egyharmadát adják a teljes árbevételnek. „Hatalmas lehetőséget, de egyben hatalmas felelősséget is jelent ez” – fogalmazott Fehrenbach. Példaként említette a benzin- és dízelmotorokat, amelyek esetében akár további 30 százalékkal is csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás. „Ahelyett, hogy új koppenhágai csúcsra várnánk, hasznosítjuk a már meglevő lehetőségeinket” – zárta mondandóját Fehrenbach. A megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó termékek jelentősége folyamatosan növekszik. Ezen a téren például 2010-re 1,5 milliárd eurós árbevétel elérése a cél. Itt még a 2009-es válságévben is sikerült némi javulást elérni, az árbevétel pedig csaknem elérte az egymilliárd eurót.

További információ:
dr. Ficzere Ferenc
regionális kommunikációs igazgató
Telefon: (36) 1 43 13 852

A Bosch csoport különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója. A gépjármű- és ipari technológia, valamint a fogyasztási cikkek és az épület-technológia terén mintegy 270000 munkatárssal a vállalatcsoport a 2009-es üzleti évben 38,2 milliárd eurós forgalmat ért el. A Bosch csoport magában foglalja a Robert Bosch GmbH-t, annak mintegy 60 országban működő, több mint 300 leányvállalatával és regionális vállalataival együtt. Értékesítési és szolgáltatási partnereit is beleszámítva a Bosch körülbelül 150 országban van jelen. Ez az egész világra kiterjedő fejlesztési, gyártási és értékesítési hálózat a további növekedés alapfeltétele. A Bosch évente több mint 3,5 milliárd eurót költ kutatásra és fejlesztésre, és világszerte mintegy 3800 szabadalmi kérelmet nyújt be. A Bosch valamennyi termékével és szolgáltatásával úgy javítja az élet minőségét, hogy innovatív és hasznos megoldásokat kínál.

A vállalatot 1886-ban Robert Bosch (1861-1942) „Finommechanikai és Elektrotechnikai Műhelyként” alapította Stuttgartban. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch csoport vállalati önállóságát. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. A Robert Bosch GmbH üzletrészeinek 92%-a a Robert Bosch Stiftung GmbH közhasznú alapítvány tulajdonában van. A szavazati jogok többsége a Robert Bosch Industrietreuhand KG-é, amely a vállalati társasági jogokat is gyakorolja. A maradék üzletrészek a Bosch családnál és a Robert Bosch GmbH-nál vannak.

További információért látogasson el honlapunkra: www.bosch.hu


A Bosch legfontosabb adatai 2009/2008/2007

Millió euró

2009

2008

2007

Árbevétel összesen

38 174

45 127

46 320

százalékos változás az előző évhez képest

-15

-2,6

6,0

Németországon kívül generált részarány

76

74

75

 
Az üzleti szektorok árbevétele   

Gépjármű-technológia
százalékos változás az előző évhez képest

21 716
-18

26 475
-6,9

28 449
4,5

Ipari technológia
százalékos változás az előző évhez képest

5 105
-24

6 733
13

5 967
9,4

Fogyasztási cikkek és épület-technológia
százalékos változás az előző évhez képest

11 331
-4,8

11 897
1,4

11 733
6,5

 
Árbevétel a főbb térségekben   

Európa
százalékos változás az előző évhez képest

23 831
-20

29 720
-1,9

30 289
6,2

ebből: Németország
százalékos változás az előző évhez képest

   

9 325
-21

11 747
1,3

11 595
2,3

Amerikai kontinens
százalékos változás az előző évhez képest

6 661
-12

7 557
-10

8 421
0.8

Ázsia / Csendes-óceáni térség egyéb régiókkal együttszázalékos változás az előző évhez képest

7 682
-2,1

7 850
3,2

7 610
-12

 
Adózás előtti eredmény kamatok nélkül (korábban üzemi eredmény)

-1 151

1 515

3 170

Adózás előtti eredmény
az árbevétel százalékában

-1 197
-3,1

942
2,1

3 801
8,2

Adózás utáni eredmény
az árbevétel százalékában

-1 214
-3,2

372
0,8

2 850
6,2

Fel nem osztott nyereség (a Robert Bosch GmbH osztaléka)

67

75

72

 

Kutatási és fejlesztési ráfordítások
az árbevétel százalékában
százalékos változás az előző évhez képest

3 603
9,4
-7,4

3 889
8,6
8,5

3 583
7,7
7,0

 

Tőkeráfordítások
az árbevétel százalékában
százalékos változás az előző évhez képest

1 892
5,0
-42,2

3 276
7,3
24,4

2 634
5,7
-1,3

 

Gépek és berendezések értékcsökkenése
százalékos változás az előző évhez képest

2 374
-1,5

2 410
-0,7

2 428
5,2

 
Saját tőke

23 069

23 009

24 825

Saját tőke arány

49

49

51

 

Dolgozói létszám (2008/2009/2010. január 1.)
százalékos változás az előző évhez képest

270 687
-3,9

281 717
3,9

271 265
3,8

Európa
százalékos változás az előző évhez képest

183 440
-3,2

189 433
2,4

185 024
2,5

    ebből: Németország
százalékos változás az előző évhez képest

111 710
-2,3

114 360
1,8

112 300
1,6

Amerikai kontinens
százalékos változás az előző évhez képest

31 709
-14,4

37 032
-4,5

38 782
1,0

Ázsia / Csendes-óceáni térség egyéb régiókkal együtt
százalékos változás az előző évhez képest

55 538
0,5

55 252
16,4

47 459
11,8



2010-04-21


*) A JPEG-képek az egérrel történő rákattintás utan megnyílnak a böngészőben. Ezután a jobb egergombbal aktiválható legördülő menüben a "save picture as" opcióval tölhetők le a winchesterre.

Információk a Boschról

Bosch csoport Magyarországon